2010. február 8., hétfő
Fleh. Kifogyott az ősz óta kifogyhatatlannak tűnő ásványvíz-készletem tegnap. Napközben nem bírtam magammal (hiányzott az itthon elfogyasztott igazi folyadék) és kénytelen voltam venni egy barackos Nestea-t, mert az legalább cukros, nem nehéz, és mégiscsak folyékony. Most meg kénytelen vagyok azt az artézi vizet fogyasztani, amit a fóti közkútból palackoznak az őseim. Elég fos, de meg lehet szokni. Sőt, még szerencse, hogy van, mert inkább ez, mint a csapvíz.
Aztán a cipőm is tönkrement. Felvált a jobb orránál a talp. De mi másra számíthattam volna? 6000 forintos Adidas cipő, 2 évig nyúztam, most, a hóban meg már csak ezt, mert amúgy is kikezdte a só - eddig bírta. Kénytelen leszek valami kevésbé kényelmeset felvenni. Különben is, a fősulin ugyan lehet szakadt outfitben mozogni, csak nem ajánlatos.
Egyébként voltam ma bent, természetesen. Le is adtam a cuccost, ahogy kell (a konzulensem meg persze mindig akkor van külföldön, amikor alá kéne írnia valamit, így hát aláírás nélkül lett beadva). De ezután gondoltam egyet és felhívtam a főnököt, hogy a raktárban van-e. (Persze, hogy ott volt, de ez mondjuk mostanság nem annyira egyértelmű - ezért sem láttam már vagy két hete.) Több se kellett, szartam a félév első spanyolórájára és inkább elindultam pénzt keresni. Mert az most fontosabb. Jót dumáltunk, elvittem 3 csomagot (ezeket holnap fogom kivinni) és hazajöttem a busszal.
Közben pedig csoda történt: több évnyi szenvedés után végre találtam leszedhető példányt Lucky Pierre (valódi nevén Aidan Moffat, ha így mond valakinek valamit) Hypnogogia c. 2002-es albumából. Még a sokat látott downtempo-rajongók sem feltétlenül ismerik, pedig egy elképesztően jó albumról van szó, aminek a legtöbb számát már ismertem korábbról, egy válogatásból. Ajánlom mindenkinek, hogy keressen rá, töltse le és hallgassa meg. Nem akkora pofaleszakítós élmény, mint Sasha-tól az Airdrawndagger (ami egyúttal kicsit más műfaj is, ám annál igényesebb elektronikus zenei albummal még nem találkoztam 8 év alatt), de szépen, csendben azért át tud benned értékelni dolgokat. Vagyis, ha van hozzá füled, ez egészen biztosan számodra is egy csoda lesz.
Akkora hülyeséget álmodtam most, felkelés előtt, hogy a fal adta a másikat. Egykori gimis osztályfőnököm - veterán tesitanár és a polgári értékrend elkötelezettje, persze csak a maga módján - úgy döntött, hogy kitünteti egy iskola élsportolóit. Rajta kívül heten voltunk egy jókora, nem valami világos tornateremben: ő egy hosszú katedra mögött, amin a nyereménykönyvek és oklevelek voltak, előtte 6 szék 2 sorban, amin a sportolók ültek, én meg unottam támasztottam a falat baloldalt. Sorra került mindenki, volt taps is - aztán az utolsó gyerek már csak egy olyan könyvet kapott, amit egyszer még én is megkaptam egy általános iskolai díjátadáson. Odaszólok a gyereknek:
- Hehe, az jó könyv.
Erre az osztályfőnök a szokásos, vonyító fejhangján, mint amikor nagyon nem vágta, hogy mi is a helyzet:
- De Petruska, hát nem értiiiii, hogy maga nem kap könyveeeeet?!?!
- Tudom. De akkor miért vagyok itt? - és ezen tanakodtak a sportolók is. Az ofő feléjük fordult.
- Hát úgy gondoltam, kap tőlem egy oklevelet, mert annyi ideig keresett munkát, meg végül is mégiscsak az osztályfőnöke vagyok.
Én meg csak néztem. Hát, utólag is kösz az elismerést, Endrú. :)
2010. február 7., vasárnap
Hát véget ért a téli szünet. Holnaptól ismét IBS, és hogy őszinte legyek, most épp nincs túl sok kedvem visszamenni (mert van, amikor van). A bérelt szakértőm holnap délelőttre ígérte a végeredményt - aztán szaladgálhatok majd a cuccal nyomtatni, meg aláíratni. Merész terv, de összejöhet. Elvégre az utolsó pillanatos projektek mestere vagyok.
Na mindegy. Boldog vagyok, nem kicsit, és ez nagyrészt az előző posztban embeddelt nótának is köszönhető. Meg még valakinek. :)
Az Alkaa-videószakkör bemutatja ezt, 2001-ből, hangzásilag enyhe 1981-utánérzéssel:
Csak mert éjjel leszedtem a teljes Orbital-diszkográfiát. Ahhoz képest, hogy 7 album volt a torrentben, meglepően gyorsan lejött. A kollektív tutibanyúlás tipikus esete, axem. :)
2010. február 6., szombat
A hó es, Genyót beindítottam (aztán úgyfelejtettem, de eszembe jutott, nyehehe) és délután egy telefont is eleresztettem a bérelt homeassignment-szakértőmnek, hogy megkapta-e a mélem, amit még 2 napja, én. And she did. Holnapra elvileg így hát én leszek vidám, ő pedig majd jövő héten valamikor, ha megkapja a pénzt. Korrupció van, üvegzseb nincs, de hát az IBS farvizein már csak ilyen a minden. Amúgy meg jó tudni, hogy a március közepén érkező diákhitelem már előre el van költve a kocsira, de sajnos még mindig több idő van hátra addig, mint amennyi már nem. Az üzemanyag meg lassan kifogy a szárazdokkban veszteglő csillagközi rombolómból. Van valakinek kannája?
Azon gondolkoztam amúgy a tegnapi videó kapcsán, hogy milyen jó is volna még ilyen '96-os lamerdemókat nézni. És geci, találtam! Tessék. Ebben is van Vészhelyzet. Hát kurvajó, na.
Nem tagadom, olvasgatom a Jobbik programját, mert kifejezetten érdekes. Azonban volt benne egy pont, ami feldühített. Nevezetesen: "Ahol ez elegendő, a költséges autópályák építése helyett előtérbe helyezzük a 2x2 és a 3 forgalmi sávos úthálózat fejlesztését." Mi az, csak nem a hatlovas hintón félautópályát átadni érkező Schamschula György munkássága vált hirtelen példaértékűvé? Ez az, legyünk csak fillérbaszók, spóroljunk csak az autópályákon, hiszen köztudottan kiváló megoldás a három sávos helyre ráerőltetni a négy sávot, aztán ha majd kicsit magas lesz a halálozási statisztika (úgyis az a hibás, aki meghalt, minek ment gyorsan, nem?), majd gyorsan rakunk középre betonelválasztót is, úgy az igazi. Továbbá húzzuk ki a tervekből a különszintű csomópontokat, mert minek az, és aki nem lassít le 70-re az elágazás előtt, azt majd jól beméri a rendőr. Emberek! Mi lenne, ha inkább folytatódhatna a mostani, igen tisztességes tervekkel operáló autópálya-program és nem akarnánk életveszélyes 2/A-utánzatokkal teletömni az országot? És különben is, ha már ennyire bele akar fingani a nulláslisztbe a Jobbik, akkor tegyék inkább ismét ingyenessé az autópályákat, a különbözetet pedig számolják bele az üzemanyagárba, mint a németeknél. Egyből kevesebb baleset lenne a főutakon.
2010. február 5., péntek
Nincs túl sok mondanivalóm, mert nem történt semmi és ha mégis, az sem érdekes. Nézzetek inkább lamerdemót '96-ból. Konkrétan olyan hangokat adtam ki a nézése közben, hogy hááá hááá hááá hááá. Mert ez ilyet tud.
Jé, ez egy Morvai Krisztina-imitátor. Ugyanolyan a haja és ugyanúgy vigyorog. Csak ez valahogy meggyőzőbb. :-)
2010. február 4., csütörtök
Na, szóval temettünk. Elég kialvatlanul érkeztem meg Káptalanfára és még a fotókat is elbasztam, ha kimentem a ház elé az óránként elhaladó távolsági buszokat kifotózni. Mert mi mást is csináltam volna unalmamban? Minden le volt rendezve, már csak a szertartás volt hátra jóformán. Elmentünk a templomba (jesszus, az se mostanság volt, amikor utoljára misén voltam), aztán a temetőbe. Biztos nem vagyok rutinos hátsóülés-használó, hogy találtam ott egy banánt, amit meg is ettem, amire odaértünk. Nagyanyám mondta, hogy jó lenne, ha fotóznék, ha már egyszer nálam volt a gép, én meg elég kínosan éreztem magam, végül is miért ne, ott volt a fél falu. De azért kicsengettem a temetőt. A gyászhuszárok kicsit ellenfényesek lettek, de legalább vicces volt a fejükön a sapka. Annál már csak a cilinder ütött volna nagyobbat.
A halotti tor alatt pedig azon gondolkodtam, hogy ez nagyon kész. 3 szoba, 30 főre terítve, mindenki eljön és senkit nem ismerek. Csupa rokonszenves ember (frankly), ülnek és esznek, mókamesternek pedig ott van a kétéves Tomi unokaöcsém, aki gügyög és röhög. És bár nem volt étvágyam, de végül én is beneveztem egy rántott húsra. Ha már ilyen jófej távoli rokonaim vannak. Aztán mindenki hazament, és végül én is apámmal - anyám még maradt egy napot. Igen, borzasztó a dolog, amiért összegyűltünk. De nem estünk letargiába. Temettünk, meg ettünk. Így kell ezt.
Számolja amúgy valaki, hogy hányadszorra csinálok segget a számból? Mert mégiscsak hazajöttem. Részletek mindjárt. :-D